|   Felkelt a nap. Ryuuki az asztalánál ült, mikor az első sugarak áthatoltak a palota falán. Átment Shuurei szobájába, és feleségét is az asztalnál ülve, a napfelkeltét bámulva találta.  -Megnézzük? – kérdezte a férfi Shuurei ránézett, majd elmosolyodott.  - Igen!- mondta, s felállt. A rózsakertbe mentek, mely ugyan nem volt olyan szép, mint nyáron, és ősszel, de hűséges látogatóit most is szívesen várta. Leültek.  - Adtál már nevet neki? – kérdezte Ryuuki, miközben Shuureire terítette köpenyét.  - Nem! – rázta meg a fejét a nő. Ryuuki a Napot nézte.  - Hinode! ( = napfelkelte) Shuurei elmosolyodott. - Rendben! – mondta – Hinode! Hosszú percekig révedtek a napsugarak kémlelésébe, mikor Ryuuki Shuurei felé fordult. - Ran elmondta ugye? – kérdezte Shuurei is ránézett, majd bólintott. Ryuuki először dühös volt. Megparancsolta Rannak, hogy ne mondja el nekik. De végül megbékélt, és megértette a férfit. Elmosolyodott, amikor lelki szemei előtt látta, hogy hogyan reagál Seiran, Ran meséjére.  - Miért? – bukott ki hírtelen Shuureiből a kérdés Ryuuki ismét ránézett. - Mert egy császárnak az a dolga, hogy védje, és támogassa a népet.  - Az élete árán? – kérdezte szörnyülködve, és szinte kiabálva Shuurei - Igen! Shuurei sértődötten fordult vissza és nézte tovább a Napot.  - Kérlek Shuurei! Ne rontsuk el ezt a szép reggelt. - Seiran kérdéseire is számíthatsz, ugye tudod?  Ryuuki nyelt egy nagyot. - Tudom! Majd csak túlélem valahogy. – tréfálkozott, de Shuurei túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy értse a tréfát - Nem Seirantól kellene félned, hanem saját magadtól! – jegyezte meg dühösen, majd felállt, és visszament a szobájába. Ryuuki nézte ahogy eltűnik a kert kapujában, majd könnyes szemekkel visszafordult. Úgy érezte, mintha Shuurei még mindig távol lenne tőle. Nem sokat töprenghetett ezen, mert megjelent mögött Seiran. - De jó! – gondolta Ryuuki, és nem nézett bátyjára Seiran leült Ryuuki mellé. - Én nem foglak kérdésekkel traktálni. – mondta Ryuuki ránézett. - Megértem amit tettél. – folytatta Seiran – Én is ezt tettem volna. Seiran felállt. Ryuuki is. - Nagyon örülök, hogy jól vagy! – mondta Seiran. Ryuuki lehajtotta a fejét. Nem akarta, hogy látszódjanak a könnyei. - Helyesen cselekedtél! Ryuuki nem bírta tovább. Előre dőlt, és átkarolta bátyját. Seiran megsimogatta a fejét. - Semmi baj! – mondta, temérdek szeretettel a hangjában - Shuurei nem értette meg!  - Majd megnyugszik. Ne aggódj miatta.  Ryuuki Seiran szemébe nézett. - Köszönöm!   Úgy lett, ahogy Seiran mondta. Shuurei megnyugodott és elismerte, hogy Ryuuki helyesen tette amit tett.  Ran egy jó nagy letolás után, előléptetést kapott. Koyou levéltárosként folytatta a munkáját. Seiran is előléptetést kapott, de nem fogadta el. Azt mondta, hogy rá a mostani posztján van szükség. Ryuuki testőrségében.    Ryuuki, Shuurei és Hinode zavartalanul folytatták az életüket. A kert fái újra virágozni kezdtek, és a rózsakert is teljes fényében pompázott. Nyugodt, de vérpezsdítő volt minden. Nem volt háború. Mintha soha nem is lett volna…   |