- Ezt nem tudom elhinni.
- Ne aggódj. Én se tudom teljesen.
- De nem is az zavar, hogy Howl démon, Hikari meg tündér. Nem félek tőlük. Nem tudom miért estem össze.
Kopogtak Ryuuki szobájának ajtaján.
- Szabad! – mondta Shuurei
Kinyílt az ajtó, és Seiran lépett be rajta.
- Szia! – köszönt Shuurei
Seiran bólintott.
- Hogy vagy Ryuuki?
- Remekül! – mosolyodott el a császár.
- Ezt örömmel hallom. – lépett közelebb Seiran – Mert beszélnem kell veled.
- Ö… akkor én most készítek egy kis teát. – ajánlotta fel Shuurei
- Ne! Maradj csak! Ryuuki! Emlékszel Hikarira?
A császár bólintott.
- Nem most találkoztál vele először.
- Mi?- kérdezte Ryuuki
- Így van! Amikor legutóbb találkoztál vele, akkor is összeestél. Valamiért nem bírod az auráját.
- Hm. És Howl? – kérdezte Shuurei. Howl miért gyakorolt rá hatást?
Seiran megrázta a fejét.
- Azt nem tudom. De lehet, hogy nem Howl volt, csak azért reagált rá is úgy, mert Hikari már közel volt.
- Értem már!
- Csak azért szóltam, mert örülnék neki, ha elkerülnétek egymást. Legalább míg meggyógyulsz rendben? – kérdezte Seiran
Ryuuki bólintott.
- Jól van! – mosolygott Seiran – Akkor én most megyek! Fel kell deríteni a hegyláncot a banditák miatt.
- Seiran! – szólt Ryuuki, mire bátyja visszafordult – Vigyázz magadra!
Seiran megint elmosolyodott. Bólintott egyet, majd kiment az ajtón.
Shuurei még nézett a csukott ajtóra néhány másodpercig, majd megfordult.
- Remélem komolyan is gondoltad azt a „jól van”- t. – mondta Shuurei gyanakvóan
Ryuuki ránézett.
- Nem tetszik ez a nézés! – mondta Shuurei
Ryuuki elmosolyodott, majd felállt.
- Mit csinálsz? – ugrott fel Shuurei
- Bepótolnám a félbeszakított kerti sétámat. És nagyon örülnék, ha újból velem tartanál.
Shurrei bólintott, majd újból kiléptek az ajtón. 10 perc múlva, már a kertben is voltak. Ryuuki leült, Shuureiel szembe.
- Holnap összehívom a tanácsot. Kíváncsi vagyok a helyzetre.
- Mit csinálsz? Elég erős vagy te már ehhez?
Ryuuki mosolygott.
- Tudod milyen aranyos vagy, amikor dühöngsz?
Shurrei még mérgesebb lett, de egyszerűen nem tudott kiabálni Ryuukival.
- Én csak aggódom érted!
Ryuuki közelebb húzódott feleségéhez, megsimította arcát, majd megcsókolta.
- Tudom! – mondta végül, és felállt. – Gyere!
- Hova? – állt fel Shuurei is
- Szeretnék mutatni neked valamit.
Shurrei kíváncsian karolt férjébe, majd elindultak a cseresznyefák által szegélyezett ösvényen.
- Hová viszel? – kérdezte kíváncsian Shuurei
- Már rég meg akartam mutatni, de még nem volt rá alkalmam. … Csukd be a szemed!
Shuurei először meglepett arcot vágott, de utána engedelmeskedett. Ryuuki megfogta a kezét, majd vezetni kezdte tovább az ösvényen.
- Kinyithatod! – mondta Ryuuki, miután megálltak.
Shuurei így tett. Pár másodperc múlva, mikor szeme megszokta a fényt, elakadt a lélegzete.
A nő még sosem látott ilyen szépet. Ryuuki egy olyan helyre vezette, ahol nem voltak fák, csak virágok… csakis gyönyörű vörös rózsák. Mindenhol. Mézédes illatuk betöltötte az egész területet. Shuurei még sosem érzett ilyen nyugalmat és békességet. Átkarolta Ryuukit, majd megcsókolta.
- Köszönöm!- mondta végül, és megölelte férjét.
Ryuuki mosolygott, majd Shuurei-t kézen fogva a kert mélyére indult.
- Találtál valamit? – kérdezte Ran Koyoutól
- Semmit. A listára kerültek közül mindnek van alibije. Egyik sem lehet Itsuke spiclije.
- Biztos, hogy mindenkit felírtál?
- Igen! – bólintott Koyou – Leszámítva azokat, akikért felelősséget vállaltál.
- Mármint Howl és Hikari? – nézett Koyoura a férfi
- Igen! Biztos vagy benne, hogy nem téglák?
Ran maga elé nézett.
- Hikari biztosan nem! Segített nekünk, és elméletileg ő védelmezi ezt a földet.
- Elméletileg? Hm… És mi van Howlal?
Ran megrázta a fejét.
- Howlról nem tudom elképzelni, hogy spicli lenne. Először is mert túl fiatal még az ilyesmihez. Másodszor, pedig mert ő is segített nekünk, pedig senki nem kérte.
Koyou közelebb hajolt barátjához.
- Lelkiismeretről hallottál már? – kérdezte
Ran szemei elkerekedtek. Lehet, hogy Koyounak mégis igaza van? De Howl nem tenne ilyet. Igaz alig ismeri, de akkor sem tudná elhinni, ha maga a császár állítaná. De mi van, ha mégis ő a tégla. Akkor Ryuuki veszélyben van. Meg is ölhetik. Talán Howl kapta azt a feladatot, hogy megölje? De akkor már megtette volna. Volt rá már nem is egy alkalma. Először a banditák táborából való meneküléskor. Miért segített, ha azt akarná, hogy meghaljon? Nem! Howl nem lehet! És Hikari? Ő is segített nekünk. És őt sem hívta senki. Ám ekkor eszébe jutott az előző napi incidens a kertben, amikor Hikari megjelent, Ryuuki pedig összeesett. Igen! Valószínűleg Ryuuki nem bírja Hikari auráját. De amikor Shuurei megkérdezte a lányt, hogy miért ment a császár közelébe, hogyha tudta, hogy az hogy fog reagálni, azt felelte, hogy azért, mert ő így tartotta helyesnek. Mi van, ha úgy tartja helyesnek, hogy Ryuuki helyett Itsuke kerüljön a trónra. De mégsem lehet Hikari. Pár nappal ezelőtt ő világosította fel, hogy Itsuke pályázik a trónra. Miért tett volna ilyet, ha azt akarta, hogy ne gyanakodjanak rá.
- Ran! Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte Koyou
Ran szórakozottan megrázta a fejét, majd Koyoura nézett.
- Persze! – mondta – Kérlek, deríts ki nekem minél többet Howlról és Hikariról. Főleg azt vizsgáld, hogy volt e , és ha igen, akkor milyen volt a kapcsolatuk Ryuukival régebben.
A levéltáros bólintott, majd kiment az ajtón és belevetette magát a munka sűrűjébe.
- Nem vagy álmos? – kérdezte Shuurei férjétől.
Ryuuki feleségére nézett, majd felállt.
- Gyere! Menjünk a szobámba.
Shuurei szemei elkerekedtek.
- A tiedbe? – kérdezte.
Még soha nem volt Ryuuki szobájában, annak ellenére, hogy már nagyon régóta együtt alszanak. Ryuuki nem mert egyedül aludni a szobájában, a sötétben, gyermekkori emlékei miatt. Ezért mindig átment Shuureihez. A nő eddig még nem is gondolt arra, hogy esetleg ő mehetne át Ryuukihoz.
- Igen! Az enyémbe. Baj? – kérdezte Ryuuki a gondolataiba merült Shuurei-t.
- Nem!- mondta a nő és felállt ő is.
Ryuuki megfogta a kezét, és elindultak a kertből Ryuuki szobája felé.
- Gyönyörű vagy a holdfényben! – mondta Ryuuki
Shurrei elmosolyodott. Mindig jólesett, ha Ryuuki bókolt neki, és soha nem tudta megállni elpirulás és mosolygás nélkül.
Közben Ryuuki szobájába értek. A férfi előreengedte Shuurei-t, majd ő is belépett, s becsukta maga mögött az ajtót. Shuurei körbenézett. Gyönyörű szoba volt. És hatalmas. Tele volt virágokkal és a falon rengetek kép lógott. Az előző császárokról, Ryuuki apjáról, és anyjáról, valamint az összes testvéréről volt egy kép. Seiranról is.
- Miért vannak képek a testvéreidről, ha nem szeretted őket? – kérdezte Shuurei, de utána gondolva egy kicsit tapintatlannak hatott a hangja. És maga a kérdés is.
Ám szemmel láthatóan Ryuukit ez nem zavarta. Talán meg sem hallotta a Shuurei hangjából kicsendülő tapintatlanságot.
- Azért, mert nem szerettem őket, még a testvéreim voltak. És Seien-t…Seirant leszámítva mindegyikük meghalt már. Azt hiszem ennyi kijár nekik.
Shuurei férjére nézett, és elmosolyodott. Ryuuki közelebb lépet, és megcsókolta a nőt. Shuurei viszonozta a csókját, majd Ryuuki gyengéden arrébb lépett, magával húzva a nőt. Az ágy közelébe érve Ryuuki megtámasztotta Shuurei derekát és fejét, majd óvatosan az ágyra döntötte. Shuurei továbbra is elhalmozta férjét csókokkal, és nem zavarta Ryuuki terve. Hagyta, hogy Ryuuki levetkőzzön, és hogy őt is levetkőztesse. Ezután Ryuuki csókjai Shuurei szájáról a nyakára, majd a mellére olvadtak. Érzékiség és romantika sütött a férfi minden mozdulatából. Shuurei élvezte, ahogy testük egymásnak simul, majd szinte összeolvad. Pár percnyi forró csókolózás után Ryuuki egy kicsit feljebb emelkedett, majd óvatosan Shuureibe hatolt, ügyelve, hogy ezzel ne okozzon neki fájdalmat, csakis örömet. Sikerült neki! Shuurei apró ritmikus nyögésekkel jelezte, hogy Ryuuki jó úton jár. A férfi fel-le mozgatta testét. Ritmikusan, és közben keze Shuurei mellein nyugodott. Shuurei Ryuuki hajába bújtatta ujjait, és csókolgatni kezdte férje nyakát, de nem hagyott fel a nyögésekkel, melyek egyre hangosabban és ritmikusabban törtek fel torkából, ahogy a cél felé tartottak. Ryuuki még néhány mozdulata után Shuurei felsikoltott. Apró, örömteli sikolya volt a csúcs elérésével járó végtelen örömnek. Ryuuki elvált feleségétől, de látta Shuurei szemében a csillapíthatatlan vágyat ezért lejjebb húzódott felesége testén, s szájával és nyelvével elégítette ki a nőt, mely nagyon tetszett neki. Mindkettőjüknek nagyon tetszett.
Kopogtak. Ryuuki felnézett, s átkozta azt, aki ilyenkor zavarja őket, de csak a gondolataiban. Shuurei nem szerette, ha káromkodik.
Mindketten magukra kapkodták a ruháikat, majd Ryuuki, immár felöltözve lépett az ajtóhoz, és kinyitotta.
- Ran! – mondta meglepetten, hiszen barátja nagyon jól tudott a mai „programról”. – Mi a fenét keresel itt? – kérdezte ingerülten
A férfi meghajolt.
- Ne haragudj uram, hogy ilyen későn zavarlak, de életbe vágóan fontos dolgot kell veled megvitatnom!
Ryuuki gyorsan beljebb tessékelte Ran-t, mert tudta, hogy csak akkor szólítja „uram”- nak amikor már tényleg fontos és halaszthatatlan dologról van szó.
- Ülj le! – intett Ryuuki, mire Ran megrázta a fejét.
Szeme ekkor az ágyon ülő Shuurei-ra vetődött, aki ugyan fel volt öltözve, de ruhái ziháltak voltak. Ran tudta, hogy megzavarta őket, de nem volt más választása. Tényleg halaszthatatlan volt az ügy.
- Hallgatlak! – mondta Ryuuki egy kicsit gorombán, de ugyanakkor kíváncsian.
- Még egyszer sajnálom, hogy zavarok, de van egy kis probléma a palotában.
- Probléma?
Ran bólintott.
- Igen! Mint tudod felség, Itsuke akarja magának a trónt. Valószínűleg ő áll az ellened irányuló merényletek mögött.
Ryuuki bólintott, majd intett Rannak, hogy folytassa.
- Nos! – folytatta Ran – Azt már régóta tudtuk, hogy van a palotában egy téglája, aki beszámol neki, hogy hol vagy éppen a palota területén, vagy minden másról, ami érdekelheti a támadóidat, vagy megkönnyíti a dolgukat.
Shuurei feszülten figyelt. Mindig is félt a bérgyilkosoktól, mert azok nem ismertek irgalmat. Pénzért dolgoztak, nem pedig érzelmekért, vagy inkább érzelmek által vezérelve.
- Tudjátok már hogy ki az? – bukott ki belőle a kérdés.
- Igen! – bólintott Ran
- Mennyire biztos? – tudakolta Ryuuki
- Majdnem 100 %.
- Majdnem? – vágott vissza a császár
Ran bólintott.
- Nem elég! – mondta Ryuuki és Shuurei szinte egyszerre
- De Felség! Kérlek! Veszélyt jelent az életedre.
Hosszú, néma csend telepedett a szobára. Egyikük sem akart megszólalni. Ran azért, mert gondolkodási időt akart adni a császárnak. Shuurei azért, mert nem akart beleszólni, Ryuuki pedig azért, mert egyszerűen nem tudott mit mondani. Egyetlen kérdés motoszkált a fejében, melyet végül megválaszolva akart tudni.
- Ki az?
Ran sóhajtott.
- Lehet, hogy hihetetlen, de rá mutat a legtöbb bizonyíték, és a józanész azt diktálja, hogy ő az.
- Bökd már ki!
- …Howl!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
